Napok óta csak ülök a szobámban. Esténként azért elmentem meginni egy sört. Mégis csak tél van, és ilyenkor a leghasznosabb az alkohol. Ma nem volt kedvem inni semmit, mert tegnap nagy ivászat volt, egy olyan társaságban ahol az emberek együtt nőttek fel, de így ilyen összetételben még sohasem ültek egy asztalnál.
    Szenvedek az unalomtól, és kipattan a szikra! Ha az autósok csúszkálnak a jégen, akkor a kerékpárosok is megtehetik! Felkészültem a legropsszabbakra! Előkotortam egy dobozból a görkoris könyök, térd, és csuklóvédőmet. A gondosan a fejemre tekert hosszú pamutsál a kapucni alatt szolgált sisaknak. Már régebben beszereztem egy vízhatlannadrágot, hátha szügség lesz rá. A kabát is vizhatlan. becsomagoltam magam egy vízhatlan, lélegző, ütésálló, zenét hallgató kerékpárossá. Igen ám, de a körülmények megváltoztak, mióta utoljára kint jártam az udvaron! Esett, és kásás jég borított mindent. Én bezzeg, a tükörjégre számítottam. Nem is baj! Így legalább nem estem el! A nyári aszfaltgumimmal nekiestem a 7 centis kásás jégnek az aszfalt közepén, amit még meghagytak csúszkálás céljára, a gondos négykerekű testvérei, derék bringámnak. A csuklóvédő túl szoros volt, és idő előtt vissza kellett fordulni, de bő egy kilómétert leszántottam!