Üveges szemmel nézek ki az ablakon, de nem látok semmit! Csak a múlt kísért, és nem hagy tisztán látni. Éjjel is csak forgolódok, nem álmodok, nem alszok, csak csukott szemmel szenvedek. Nem gondoltam volna, hogy fogok még ennyire őrlődni magamban. Ráadásul azt sem tudom mi is a baj. Annyi minden történt az elmúlt héten, annyi emberrel kerültem kapcsolatba, amennyire régen nem volt példa. Kinyíltam és most bottal üthetem a bezárkozott énem nyomát. Elvették vagy elhagytam, nem tudom. Kiszolgáltatott lettem saját magammal szemben, és csak reménykedni tudok, hogy másokat nem bántottam közben. Persze tisztában vagyok mindennel ami történt, de az ösztönös válaszaim okát nem tudom felderíteni. A számító és logikus lét hatalmas előnye, hogy mindig tudom mi fog történni. Irányíthatom a saját életemet, de ehhez egyedül elszigetelve kell lenni. Az átkozott szociális szügségletek visznek bele mindig a roszba. Sajnos ezek annyira elemi ösztönök, hogy nem lehet őket hosszabb távon elnyomni. Szügségem van mások véleményére és támogatására, bármennyire is küzdök ellene. Ahogy egyszem közelállóm mondta: "Jól van szerepjátékos barátom". Jól van csináld csak a megnyugtató hülyeségedet, egyszer úgyis rájössz, hogy nem lehet ezt így csinálni. És tényleg nem! De akkor hogyan? Nem tudom. A legegyszerűbb az lenne, ha újra eltűnnék az egyébként is kicsi világból ami körülvesz. Nagyon gyakorlott vagyok már ebben. Egy pár finom kifogás, aztán már nem is érdeklek senkit. Egyszerű és gyors megoldás minden bajra. Aztán meg sírhat a szám, hogy magányos vagyok. Ördögi kör ez! Se emberekkel, sem pedig emberek nélkül! A legfurább az egészben, hogy mikor már nem bírom tovább és felkeresem a családomat és s barátaim, megértőek és ugyan onnan kezdünk mindent ahonnan én abbahagytam. Túl szerencsés vagyok, hogy itt vannak velem, és nem tudok mit kezdeni ezzel a ténnyel. Pont úgy mint azzal, hogy kezd kirajzolódni életem derekán, hogy mi az amire erőfeszítés nélkül képes vagyok, és mi az amire nem. Csak várok a sültgalambra, és ami a legdurvább, hogy megéri, mert mindig van egy-kettő. Minden úgynevezett sikerem csak úgy elértem. Nem dolgoztam meg semmiért! Persze itt nem a hétköznapi megélhetésről beszélek, mert azért igenis nagyon megdolgoztam, hogy önálló legyek. De csak azért mert élveztem a pörgést és a versenyt. Minél jobban minél gyorsabban. Hasznos munkaerő!:-) Megbeszélni sem tudom senkivel ezeket a dolgokat, mert idegenre nem hallgatok, a barátaim meg elfogultak. A család meg telhetetlen. Ezt is egyedül kell kiötölnöm mi fenét kezdjek az életemmel. Ezt nem is mondhatja meg más. Pedig jó lenne, ha lenne egy profi megbízható ügynökség, ahol felmérnek, és közlik mik a lehetőségeim. Csakhogy abból is túl sok van. Hiszek abban, hogy minden embernek számtalan lehetősége van, csak félnek szabadjára engedni a képzelőerejüket. Már megint nem jukadtam ki sehova, de legalább megnyugodtam egy kicsit.