Unalmamban írogatok. Szavakat, mondatokat, mikor mi jut az eszembe. Az eszem Bián ár. Ki ő? Még én sem tudom! Bármi lehet, de az biztos, hogy nála határozottabb emberrel még nem találkoztam. Ráadásul Nő! Egy másik oldala a világnak. Na ennyit erről. Hülyén nézk ki egy idegen város idegen padján ülve írogatok valamit egy régi matekfüzetbe. Nem tudok semmit kezdeni magammal. A várakozás gyötrelmes semmittevésére fogom balga körmölésem. Pedig elvileg utálok írni, csak valahogy mégis maradandóbb, mintha csak magamban bosszankodnék mikor jön méár a megváltó tömgközlekedés. Itt vége is a jelennek. Ha sokáig kell várnia az embernek a jelen jelentéktelenné válik, és az elme elkolbászolhat szabadon amerre csak akar. Fölösleges aggódni, vagy stresszelni ilyenkor a jövőn. Jelenleg úgysem tehetek semmit, nincs lehetőségem sem hogy szórakoztassam magam. Nincs módom semmire, csak hogy unottan üljek a február eleji télben egy padon, és körmölgessek ami talán jobb mint bámulni az embereket. Miért is ne bámulhatnám őket?! Egyessével szépen vélemányt alkotok róluk, és ezzel is legalább elmegy az idő. De mi értelme az egésznek? A végén úgyis elmegyek, és ők is továbbállnak. Sem ők nem tudják meg mit gondolok róluk, sem pedig én nem kapok visszajelzést mennyire pontos a jellemrajzom. Nem vagyok pszihozsaru. Mindenki alkot véleményeket, saját magukból kiindulva. Minél nagyobb bajba kerülnek az emberek annál kevesebb társukat tudják helyesen értelmezni. A világ két részre szakad. Azokra akiknek jobb, és azokra akikkel kibeszélhetjük szenvedéseink bugyrait. Úgysem foják megérteni, de egy cigi vagy egy sör reményében érdeklődve végighallgatnak, és közlik ez mind semmi ahhoz képest amin ők eddig átmentek. Boldog vagyok, hogy nekem egységes a világ.Nem gondolom , hogy borzalmas dolgok történtek velem az életemben, és pláne nem, hogy egyedül vagyok a fasz másik oldalán. Mégis nehéz olyan emberekkel kapcsolatot tartani akik mindent megkaptak az életben. Szerintem az ember a mérlegen annyit nyom amennyit egyedül ért el az életben, és amikor már elbillen a mérleg a javára, akkor és csak akkor van értelme felülni az óriások vállára, hogy többet lásson. Akkor éedemli meg azt a lehetőséget, hogy megszerezheti a tudást. Ha csak úgy az ölébe pottyan, nem tud vele mit kezdeni, talán nem is méltó rá.A világ árucikkévé válik, de soha nem fogja arra használni amire tudná vagy amire kellene. Nem alakul ki a képessége arra, hogy újat alkosson, másokra hagyja az alkotást és mint szakember, csak lefölözi a hasznot. Na kezdek nagyon elszállni, és a lábam is elzsibbadst, úgyhogy inkább szemezek azzal a szőkével a buszmegállóban és elszívok egy cigit. Felhívtam magamra a figyelmet a körmöléssel. Úgy látszik manapság ritka az ilyen ember errefelé. Írónak kellene állni a puszta közepén és lejegyezni az egyszerű emberek bölcsességeit. Na majd egyszer.