Most már késő kétségekbe esni
2008.02.05. 20:26 | Ken | 1 komment
Rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű ahogy én elképzeltem. EL kellen határoznom magam. Le kell mondanom sokmindenről. És miért? Nem tudom biztosan. Néha annyi feszültség van bennem, hogy legszívesebben felszabdalnám magam, hogy nehogy kitörjön belőlem az amit 22 évig vissza tudtam tartani. Nem félek semmitől csak saját magamtól. Mi lesz, ha egyszer tényleg megtörténik, és vérben forgó szemekkel elpusztítok mindent amit szeretek, és amit alkottam. Ha vallásos lennék minden este imádkoznék, hogy adjon nekem valaki elég erőt ahhoz, hogy visszafogjam magam. Ahogy telik az idő, csak egyre erősebb és ügyesebb leszek, de ott belül ugyanúgy ottmarad az amitől más vagyok, amitől nem érzem magam idevalónak. Él bennem a kép, ahogy állok az ablaknál egy esős napon fehér köpenyben. A szám szélén csorog ki a nyál, és csak üveges tekintettel bámulok ki az intézettel szemköszti parkra. El kell újra mennem a hegyekbe, hogy szembekerüljek magammal!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kenpot.blog.hu/api/trackback/id/tr77326880
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
labiniko 2008.02.16. 22:39:07
Kedves Ken! A "függőség" oldaladra ma már írtam, de nem tudom megállni, hogy ide ne másoljak egy régi (azelőtti) verset. Ez az életérzés engem is beburkolt, önmagamtól én is féltem. Ma már, hála Istennek nem félek. SZABAD VAGYOK!
Üdv. Labiniko
Napba nézve
Poklok mélyén örvénylő tűzgomoly
Magasba ívelő
Megfoghatatlan
Szépséges titokzatos szivárvány
Hamvába holt és újjászülető
Halhatatlan és szenvedő halandó
Főnix madár
Vagyok
Elégek és feltámadok
Megbékélek és újra lázadok
Nyugvást soha nem találok
Mikor jön el a szabadulás órája?
Mikor szakadnak el az utánam nyúló csápok
Melyek kötnek és béklyóba vernek?
Mikor nyílik fel végre szemem
Szárnyalhat a lelkem
Mikor oldódnak már le bilincseim?
Szabadulni szeretnék
Szökni
Bújni
Egyedül maradni
Mégis remegek
Mert nincs kínzóbb
A találkozásnál – önmagammal.
Mélyre bukni
Fuldokolva
Majd levegőhöz jutni egy pillanatra
Lemerülni újra
Megbukni százszor
Felemelkedni ezerszer
Mégsem léphetek át az árnyékomon
Követ mindenüvé
A sarkamban van
Ha megfordulok
Ha lehunyom a szemem
Ha a belső napom felkél
Talán eltűnik
Ebben reménykedem
Egy új nap hajnalán.
Üdv. Labiniko
Napba nézve
Poklok mélyén örvénylő tűzgomoly
Magasba ívelő
Megfoghatatlan
Szépséges titokzatos szivárvány
Hamvába holt és újjászülető
Halhatatlan és szenvedő halandó
Főnix madár
Vagyok
Elégek és feltámadok
Megbékélek és újra lázadok
Nyugvást soha nem találok
Mikor jön el a szabadulás órája?
Mikor szakadnak el az utánam nyúló csápok
Melyek kötnek és béklyóba vernek?
Mikor nyílik fel végre szemem
Szárnyalhat a lelkem
Mikor oldódnak már le bilincseim?
Szabadulni szeretnék
Szökni
Bújni
Egyedül maradni
Mégis remegek
Mert nincs kínzóbb
A találkozásnál – önmagammal.
Mélyre bukni
Fuldokolva
Majd levegőhöz jutni egy pillanatra
Lemerülni újra
Megbukni százszor
Felemelkedni ezerszer
Mégsem léphetek át az árnyékomon
Követ mindenüvé
A sarkamban van
Ha megfordulok
Ha lehunyom a szemem
Ha a belső napom felkél
Talán eltűnik
Ebben reménykedem
Egy új nap hajnalán.
